ONLINE SZÁLLÁS KERESŐ
Ország:
Település:
változik az ország, szűkítjük a városokat?
Típus:
 
Repülőjegy Online foglalás
   ÚTVONALTERVEZŐ

Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!

Villa Elena Apartmanok
Villa Elena Apartmanok szálláshely
ISZTRIAI-FÉLSZIGET: A horvát tengerpart legészakibb és legnagyobb (3160 km²) félszigete, amely a Trieszti-öböl és a Kvarner-öböl között terül el. Isztria mediterrán tája és enyhe ...

Mihaela apartmanház ***
Mihaela apartmanház ***  szálláshely
Pár szóban szeretném bemutatni Čiovo sziget legnagyobb települését, Okrug Gornji-t. A szép fekvésű, nyugatra és délre néző tengerparttal is rendelkező helység neve 1991-ig Gornji Okrug volt, akkor nyerte el a ...

Albatros Üdülőfalu
Albatros Üdülőfalu szálláshely
Marina Julia (Grado): Természet, sport, kikapcsolódás és szórakozás … ez, és még sok minden más vár Önre az Adriai-tenger partján, Trieszt és Grado között fekvő művészeti kincsekben ...

Pension**** Haus Denise
Pension**** Haus Denise szálláshely
Pension Haus Denise: Házunk Uttendorf Zell am See-ben - a salzburgi régió szívében található, kínálunk mindent, amire szükség van egy tökéletes nyaraláshoz, üdüléshez. Élvezze a ...

 

Kárpátalja, Ukrajna - utazás és szállás információ

Kárpátalja, Ukrajna

Érdekességek:
Be- és kiutazás Mindennapi élet
Kultúra Közlekedés

Kárpátalja

Szabolcs-Szatmár-Bereg és a magyar szemmel Kárpátaljának, Kijev irányából viszont korábban Kárpátontúli Területnek (Zakarpatszkaja Oblaszty) nevezett – ma a Magyar Köztársasághoz, illetve az Ukrán Köztársasághoz tartozó – megyék között a magyar államalapítástól (1000) a trianoni békeszerződésig (1920) politikai kapcsolat nem létezett, nem létezhetett, mert mindkét terület a Magyar Királyság része volt, egységes központi irányítás alatt. E kilenc évszázad alatt e két rész – ma országhatárokkal kettéválasztott területi közigazgatási központjai: Szabolcs, Szatmár és Bereg, valamint Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros – megyéi között a lakosság vándorlása (telepítése), a közéletet vezető nemesi családok birtoklásának változása és a gazdaság fejlődése következtében évszázadok alatt olyan erős kötődések jöttek létre, amelyek ma is hatnak a két régió kapcsolataira. Írásunkban ennek a közel ezer évnek csak a legfontosabb eseményeit tekinthetjük át, a terjedelmi korlátok miatt.

A terület legfontosabb stratégiai pontja a Vereckei hágó. Az 1200 körül a magyarok regényes honfoglalását megíró Névtelen Jegyző (Anonymus) a vereckei hágón keresztül vándoroltatja az ősöket volt hazájukból (Etelköz) a Kárpát-medencébe (895). Ezen az országból kivezető fő útvonalon – amelyet a 13. században „Orosz-kapu”-nak is neveztek – özönlött be a mongol hadak fő ereje 1241 tavaszán Batu kán vezetésével. Ide érkezett Brezán (ma: Ukrajna) várából 1703 nyár elején II. Rákóczi Ferenc, hogy a nevével fémjelzett Habsburg-ellenes felkelés élére álljon, s itt hagyta el az országot 1711-ben. 1849-ben a magyar szabadságharcot leverő cári seregek útja vezetett Vereckén keresztül. A II. világháború után ismét nemzetközileg fontos ponttá válik Magyarország számára, hiszen a Szovjetunióba történő magyar árukivitel – közúton és vasúton egyaránt – a Kárpátok hegygerinceinek e pontján jutott át. Ezt a jelentőségét ma is őrzi: az úgynevezett V. korridoron keresztül történik a nemzetközi árucsere Ukrajna és Oroszország irányába (és onnan vissza), nemcsak Magyarországról, de az európai földrész D-i részéről (Olaszország, Szlovénia, Szerbia, stb).
A magyarság a terület szláv helynévanyaga szerint a hegylábaknál és Tiszáig elterülő síkságon jelentős szláv lakosságot talált. Szláv eredetű például a Csaronda (Csarnavoda), Szernye, Mic, Szipa, Kerepec, Mérce, északabbra a Sztára és Latorca folyó- vagy pataknév, s számos kisebb vízfolyás neve, amely ezeket összeköti. Ugyancsak a szlávok adtak nevet – Borsova – annak a nagykiterjedésű, a tatárjárásig (1241) fennálló közigazgatási egységnek, amely a Kárpátoktól a Tiszáig, sőt azon túl – Csap és Vásárosnamény között – átterjedt a Nyírség területére is. Ennek 11-13. századi központja a Borzsova folyó és a Tisza összefolyásánál álló, a mai Vári határába eső borzsovai földvár volt, amely minden bizonnyal első ispánja, Bors nevét őrzi. A magyar személynév szláv birtokosraggal ellátott alakjának jelentése ’Borsé’, tehát a várnak, majd arról a folyónak és megyének a környéken lakó szlávság adott nevet.
Már a 11. század végén a szlávok és magyarok mellett német anyanyelvűek is feltűnnek e vidéken. Az fentebb említett országos út Munkácsnál ágazott ketté: a déli, Szatmáron keresztül az Észak-Erdélybe vezető ága mellett jött létre Beregszász, amelynek régi neve Lampertszásza (Luprechzaza) volt. A név előtagja alapján telepítőjének Lampert herceget tekinthetjük, aki I. László király (1077-96) idejében a megyének is ura volt. A település jelentőségét mutatja, hogy bár a vidék az egri püspökség alá tartozott, a város papja, mint királyi plébánia vezetője felett közvetlenül az esztergomi érsek gyakorolta a fennhatóságot. A helység a kiváltságait 1247-ben nyerte el IV. Béla királytól, a középkorban általában a magyar királynék voltak a földesurai. Lakossága a 13-14. század fordulójára magyarosodott el, amit a környék népének a beköltözése is elősegített. A középkortól, írásosan igazolhatóan 1299-től 1918-ig Bereg megye közigazgatási székhelye volt.
Az országos út másik ága Munkácsról Ungvárra, a középkori Ung megye székhelye felé tartott. Anonymus regényes történetében a település és a közeli Laborc folyó nevéből összehozott monda máig ható erejű. Az igazság az, hogy a királyi Ung megyét a már az államalapító király, (I. vagy Szent) István idején megszervezett Zemplén megyéből szakították ki a 12. század első harmadában, vára pedig az Ungvár feletti, a Keleti-Beszkidek őserdeje alatt, az összeszűkült Ung folyó völgyében felépült Nyevicke vára volt. Ez ellenőrizte az Uzsoki hágón át a Halicsba vezető kereskedelmi és hadi utat. Magáról Ungvárról legkorábban egy arab utazó, al-Idriszi emlékezik meg, aki 1154-ben Ungvárt (H.n.k.b.r. = Hunkbar) mint „nagy és virágzó város”-ként sorolja fel munkájában. Ez a szerepe a tatárjárásig (1241) tartott, akkor elpusztult. Lassan éledt újjá, még a 14. század első felében is csak a megye második legnagyobb települése Nagykapos (Velky Kapus) után. A város felemelkedése az olasz eredetű Druget család homonnai ágának köszönhető, akik 1328-ban megkapták Ung megye ispánságát, 1332-ben pedig a nyevickei uradalmat. Ők építtetik a ma is álló ungvári vár kastély-szerű elődjét Zsigmond király (1387-1437) uralkodása végén, ennek első várnagyait 1440-ben említik az oklevelek. Itt kell megjegyeznünk, hogy a Drugeteké volt Szabolcs megyében a Tisza melletti Záhony, a fontos tiszai átkelőhely Salamon, ill. Csap (Csop) irányába. A középkorban a két megye, Szabolcs és Ung nádori közgyűléseinek is helyet adó települést a Drugetek csatolták át az utóbbi megyéhez, s annak része volt 1920-ig.
A tatárjárás azonban nemcsak Ung megyében hozott változást. Megszűnt Borsova megye is, a helyébe lépő Bereg megye azonban már jóval kisebb lett: a Tiszától nyugatra eső részét – a Felső-Tisza-vidéket – Szabolcs megyéhez csatolták. Az új megye névadója Bereg (Berehi) falu volt, a Munkácsot is magába foglaló beregi királyi erdőuradalom központja, ahol királyi kúria (udvarház) és vár (Munkács) is állott. A Kárpátokig felnyúló erdőség – ahogy azt az egri püspökség 1271. évi privilégiumlevelében olvassuk – Ugocsával együtt a „szent királyok” (István és László) vadászó erdeje volt, bizonyára gazdag állatállománya miatt. Az uradalom gondnoka (procurator) felügyelte az erdőóvókat, akiknek emlékét a Beregszász melletti Ardó (Ardov) falu neve tartotta fenn. A beregi-munkácsi uradalmat a tatárjárás után IV. Béla király hazamenekült leányának, Annának és férjének, Razlaus (Rasztiszlav) halicsi hercegnek adta. 1299-ben IV. Béla király másik leánya, Konstancia férje, Leo orosz herceg kezén volt, annak 1301-ben bekövetkezett haláláig. Munkács várát a középkor folyamán a király vagy a királyné birtokolta, ritkán adták ki kezükből, mint például 1395-99 és 1402-15 között, amikor Vazul és Tódor litván (podóliai) hercegek, 1415-től Tódor özvegye, Valha volt a vár ura. 1422/23-tól a rác (szerb) despotáké, Lazarevics Istváné és Brankovics Györgyé, s 1446-tól haláláig a törökverő hősé, Hunyadi Jánosé, majd özvegyéé, s fiáé, I. Mátyás királyé, hogy csak az ismertebb birtokosait soroljuk fel.
A beregi hegyvidék benépesítése a 13-14. század fordulóján indult meg: Ilosvát (Irsava) és Bilkét (Bilki) román (vlach) kenézek, Karácsony és Tatamér fia: Makszem kapták meg a király adományából, azonban a Moldvából jövő románok zöme Máramarosban, továbbá Szatmár keleti (Avas=Oas) és déli részén (az erdődi uradalom) telepedett le. Máramarosban szintén királyi adományból a Técsőről leválasztott Bedőháza (Bedevlja) területén telepedtek le Bedő fiai: Drag és Dragus. A técsői magyarok és szászok 1329-ben kapták meg Nagyszőlős (Ugocsa m.) lakóinak kedvezményeit; Técső neve a szintén szász-magyar Viskkel (Viskovo) és Talaborral együtt, mint fő só-szállító víz már korábban szerepel (1308). Az Ugocsa megyei Nagyszőlőst (Vinograd) szintén szász telepesek alapították, fő jövedelmüket a helység felett emelkedő, déli napsütéses hegyoldalon folytatott szőlőtermelés adta, ugyanúgy, mint Beregszász és környéke lakóinak.
Okleveles források híján – mert nem kenézek útján történt – az ukrán (rutén~ruszin) népcsoport betelepüléséről tudunk a legkevesebbet a középkor folyamán. Bizonyos, hogy a 9-10. század szláv népessége továbbélt, de elsősorban a 14. század közepétől gyarapodott nagyobb számban a mai Kelet-Ukrajnából érkezettekkel. A jobban ismert Ung megye területén, a lakatlan gyepüelvén 1300-1450 között az Ung (Uzs) folyó mentén az ekkor létrejött falvak: Vorocsó, Perecseny, Zaricsó, Dubrinics, Berezna, Kosztrina, Sztavna, a folyótól távolabbi Hrabóc, Dubrava, Klenova, Ulica, vagy a másik oldalon Csernoholova, a Turja folyó menti Turica, Paszika, Porosko nevei mindenki számára nyilvánvalóvá teszik azok lakóinak nyelvét, hovatartozását. Az ugocsamegyei Rakasz 1300-ban történt adományozásakor még nem említették Csongova, Sárad, Rákóc és Misztice falvakat, amelyek egy 1351. évi birtokperben, mint Rakasz területén fekvők tűnnek fel; tehát ez alatt az ötven év alatt alapították őket. Hasonló eredményre juthatunk Bereg megyében is: a 14. században említik Asztély, Csomonya, Dávidháza másként Szapló, Izsnyéte, Kerepec, Podhering, Zápszony falvak neveit; a következő században alakultak Dubroka, Lukovo, Klacsanó falvak, hogy csak néhányat említsünk.
Másképp alakultak a viszonyok a Bereggel, Unggal határos Szabolcs megyében. Amíg Beregben a honfoglaló magyarság 10. századi klasszikus leleteit a fő útvonalak mellett találták meg az eddigi kutatás során (pl. Szolyván, ahol határvédő építményeket – gyepü=indagines – említ egy 1263. évi oklevél; Beregszász-Kishegyen), addig a Szent István király idejében létrehozott szabolcsi várispánság területén már közel száz lelőhelyet ismer ez időből a régészeti kutatás. Ugyanakkor a szlávság nyomai csak a Rétköz – ez a Tisza-menti jobbára vízzel borított terület – peremén fedezhetők fel. Azaz a sűrű megszállás miatt e löszös-homokos területre még a tatárjárás pusztítása után sem kellett más vidékről nagy számban hozott telepesekkel biztosítani a munkaerőt. A 13. századra kialakult nemesség ungi-beregi társaikkal nemcsak házassági kapcsolatban állt, de azok birtokoltak is a megyében, mint pl. az ungi Aradiak Kopolcson (ma Aranyosapáti), a Csicseriek Berkeszen, Visen, Komorón, a beregi Barlabásiak (ma Barabás) Pátrohán, a Tákosiak a szatmári Paposon.
Még egy érdekessége Szabolcs megyének, hogy a várszervezet felbomlása, a várbirtokok eladományozása után 14. század elejére mindössze egy faluját (Kocs) birtokolta a király, de ezen is később túl adott. Emiatt királyi vár sem épült, s a nagybirtokosok közül elsőnek a Várdaiak emeltek várat 1470 körül központjukban, Kisvárdán. Az országos eseményekben jelentéktelen évszázadoknak a 16. század vetett véget. Két szempontból is: egyrészt Szolnok vára 1552-ben történt elestével e vidék egészen a Tisza vonaláig a török hódoltság része lett közel másfélszázadon át, másrészt ugyancsak e század közepétől a reformáció elterjedésével nemcsak e megye, de Bereg, Ung és Ugocsa, sőt még Máramaros (az öt koronaváros) magyarok lakta része is áttért az új vallásra.
A török hódoltság, a hadjáratok a kettős adóztatás (a török szultánnak és a magyar királynak), a közben létrejött Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság közötti harcok – s még sorolhatnánk a pusztulás tényezőit – következtében az életben maradt lakosság a védhetőbb, nagyobb településekre húzódott, így jöttek létre az Alföldre jellemző nagyhatárú mezővárosok, falvak. Mindez természetesen azt eredményezte, hogy a sűrű, a középkorra jellemző faluhálózat eltűnt e vidéken. Ezt elősegítette az a váltás is, hogy a földművelés helyett a több jövedelmet hozó állattenyésztés (szarvasmarha) került a gazdálkodás előterébe már a 15. század második felétől fogva. A hódoltság 17. század végi megszűnésével, a császári hadak pusztításai nyomán, továbbá a Rákóczi-szabadságharc utolsó három esztendejében (1708-11) tomboló kolerajárvány után vált nyilvánvalóvá, hogy a még megmaradt falvak lakossága nem tudja megművelni azok határát, s ezen csak a betelepítés segíthet. A 18. században érkeznek nagy számban görögkatolikus vallású rutének, ukránok (Galiciából), főképp evangélikus szlovákok (tótok), ortodox hitű románok, katolikus németek az ország épen maradt pereméről, vagy éppen külhonból zömmel Szabolcs megyébe, kisebb részt a szatmári részekre, amint erről az egyházi schematizmusok tanúskodnak.
A néhány évtized alatt lezajló reformáció folyamán az új vallás hívei az addig használt (középkori) templomaikat alakították át az új liturgiának megfelelő imaházakká. Ám nem mindig maradtak meg ősinek vélt jussaikban. Néhány, rekatolizált mágnás család, mint pl. a munkácsi uradalom birtokosa, Bátori Zsófia a 17. század második felében – ha kellett, erőszak alkalmazásával is – kegyúri jogon visszafoglaltatta a templomokat, az ellenszegülőket elüldözték, s helyükre katolikusokat telepítettek. Ez a folyamat a 18. század első felében is – szelídebb módszerekkel – de folytatódott. Ennek hatására a kiszorítottak – anyagi lehetőségeikhez mérten fából, téglából vagy ritkábban kőből – új templomokat emeltek, s így egy-egy faluban már nem egy helyen hirdették Isten igéjét, mint korábban.
Kivételt képzetek az ortodox vallásúak, ők ugyanis az ungvári unió (1646) óta – elfogadva Róma elsőbbségét – önálló, 13 vármegyére kiterjedő (1722-ig kiépülő), a Munkács melletti Csernek-hegyen fekvő kolostorban székelő püspökség alá tartoztak. Ám mégsem itt, hanem a Nyírségben épült ki legfőbb kultuszhelyük. A máriapócsi fatemplomba készült Mária-kép (ma a bécsi Szent István-dómban) 1696-ban történt csodás könnyezése, majd ennek a másolat általi megismétlődése (1715) a messze környék görögkatolikusainak tömegét vonzotta a kép megtekintésére, az Istenszülő Mária segítségének a kérésére. Olsavszky Mánuel püspök a búcsújárók nagy számának a befogadására építtette 1731-56 között a ma is álló barokk stílusú kegytemplomot, amely a magyarországi görögkatolikusok (ma a környező országokban is élő) legfőbb zarándokhelye lett.
A vallási képet tovább színesítették a Lengyel- és Oroszországban zajló pogromok elöl menekülő zsidók, akiknek éppen Kárpátalja volt első magyarországi otthonuk. Számuk a 19. században újabb és újabb hullámokkal gyarapodott, számuk 1910-ben már a nagyobb városokban elérte a lakosság egyharmadát (Ungvár 31, 4%, Beregszász 30,2%, Munkács 44,4%, Nagyszőlős 28,6%, Kisvárda 30%), ami egy eddig ismeretlen épület, a zsinagóga (és tartozékai) megjelenésével járt.
A 18. században elsősorban a hivatali épületek emelése jellemezte a változást. Ungban a Nagykaposról Ungvárra átkerült megye irányítás új székháza 1775-ben nyitotta meg kapuit, ám ezt az egy emeletes épületet 1809-ben teljesen átépítették. A beregszászi, nagyszőlősi hasonló épületek mellett a Schönborn-uradalom építkezései érdemelnek figyelmet. Ugyanis a szabadságharc bukása (1711) után a királyi kézre került munkácsi uradalmat az addig nyújtott pénzügyi támogatás fejében gr. Franz Lothar Schönborn mainzi érsek kapta meg. A 19. század végén a család leszármazottai, ill. házasság révén Schönborn-Buchheim néven emlegetett uradalom 233 067 kat. holdon terült el, Bereg megye területének 37 %-t ölelte fel. A családtagoknak itt tartózkodásuk alatt lakóhelyet adó kastély, az uradalmat irányító jószágkormányzók, gazdatisztek irodái, szállásai, a 18-19. század fordulóján meginduló kapitalista gazdálkodás nyomán létesülő üzemek, mint a munkácsi vasgyár és timsógyár, a 24 majorság, a félezer holdnyi szőlő feldolgozására létesített pincegazdaság, stb. voltak a térség legnagyobb beruházásai. A 19. század második felében pedig a vasútépítés. Ungvárra 1872-ben futott be az első vonat, amely ugyanakkor elérte Beregszászt, Nagyszőlőst, majd hamarosan Munkácsot is. Innen a vereckei országhatárra 1887-ben, a Rahó-Körösmező-országhatár vonalon 1895-re építették ki a vasutat, az Ungvár–Uzsoki hágó közötti szakasz pedig 1894-1905 között készült el. Ez utóbbi vonalak létesítését nem a gazdaság, hanem a hadászat szempontjai motiválták, mert Dél-Lengyelország, Galícia, Bukovina I. világháborúban megismert nagy garnizonjai így voltak legkönnyebben megközelíthetők, lévén e területek az Osztrák-Magyar Monarchia részei.
Mégis, minden modernizációs törekvés ellenére e régió az I. világháborúig a birodalom legszegényebb vidéke maradt. A gyorsan növekvő lélekszám és az alacsony foglalkoztatottság, a föld szűke ellentéte okozta, hogy innen, Északkelet-Magyaroszágról (beleértve Sáros és Zemplén megyét is) vándoroltak ki a legtöbben az országból, elsősorban a rutének. Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában találtak új otthont, s a pánszláv propaganda hatására visszatérve az ortodoxiára, új vallást.
Kárpátalja még álló váraival, vagy csak azok romjaival; templomokkal, tornyukon latin, kettős, sőt hármas kereszttel, fából, téglából vagy kőből építve, sokuk ma már csak fényképen rögzítve; a főurak kastélyaival; a 19. századi polgárházakkal; a Monarchia uniformisát viselő néhány vasútállomással; egykori majorok romjaival mind-mind olyan üzenet a múltból a mának, amelyet egyaránt meg kell őriznie ukránnak, magyarnak, románnak, németnek. Hogy unokáik is láthassák!

Az ajánlat a VERECKE TOUR, Kárpátaljai Turisztikai Információs és Szolgáltató Iroda megbizásából készült.

 


Smaragdvölgy Pihenőpark szálláshely
Smaragdvölgy Pihenőpark

Üdvözöljük Rudabányácskán, a Smaragdvölgy Pihenőparkban! A Smaragdvölgy camping és horgásztó a Zemplén egyik legszebb helyén, Sátoraljaújhely - Rudabányácskán, a Magaspatak vö...


Vakáció Ifjúsági Szállás Révfülöp szálláshely
Vakáció Ifjúsági Szállás Révfülöp

Üdvözöljük Révfülpön, A Vakáció Ifjúsági Szálláson! A VAKÁCIÓ Ifjúsági Szállások sok szeretettel várja a kirándulni, túrázni, edzőtáborozn...


Pannonia Hotel **** szálláshely
Pannonia Hotel ****

Üdvözöljük Sopronban a Pannonia Hotel **** -ben ! Szállodánk Sopron legpatinásabb, részben antik bútorokkal és művészeti alkotásokkal berendezett ékszerdoboza.A szépfekvésű város szív&eacut...


László Ifjúsági Szálló szálláshely
László Ifjúsági Szálló

Üdvözöljük Visegrádon, a ,,László" Ifjúsági Szállón! LÁSZLÓ házunk, ifjúsági szállásunk Visegrád központjában helyezkedik el, így innen bármelyik vi...


© Jogvédelem